2013. április 14., vasárnap

Jöhet a víz és a szél! :-)))

Hajómat ezennel elkészültnek nyilvánítom, bár tudom, hogy rengeteget fogok még rajta dolgozni, de végtére egyszer ezt is ki kellett mondani.

Mikor több mint egy évvel ezelőtt nekifogtam az építésnek, már akkor egyfolytában arra gondoltam, hogy miként fest majd kész állapotában és hogyan úszik a vízen. Az építés elején leginkább ezek a gondolatok motiváltak és most, hogy a végénél tartok belegondoltam abba is, hogy ha elkészül, akkor mit fogok csinálni utána? Furcsa érzés az, amikor az embert elkapja az alkotási vágy. Egy részről alig várja a végeredmény, másrészről pedig sajnálja, hogy befejeződik az, amit addig annyira élvezett.
Na mindegy, szó ami szó sok munkát feccöltem bele, de eddig úgy érzem nem hiába.

Építés körülményei:

Egy biztos, ilyen méretű hajó megépítéséhez azért nem árt, ha van elég hely azon túl is, hogy összeállítjuk a testet. Többször volt arra szükség, hogy odébb költöztessem és ilyenkor bajban voltam, mert az építő állvány fix helyre készült. Előbb utóbb muszáj volt kerekeket szerelnem rá, mert a nagy porral járó műveletek helyszínéül inkább az udvart választottam.
Pontosan nem jegyeztem fel összesen hány órát töltöttem a garázsban hajóépítéssel (kb. 200-250 óra lehetett), nagyjából alkalmanként 2-3 órát tudtam foglalkozni vele egyhuzamban. Leginkább akkor, mikor a család többi tagja nyugovóra tért. Egyszer kétszer volt olyan, hogy kis feleségem lebattyogott hozzám pizsamában, begyógyult szemekkel és finoman jelezte, hogy a dekopír fűrész hangja nem igazán az, amitől puha lepelként álom húzódik a szemére...
Volt olyan, hogy inkább korábban keltem, mert azt gondoltam, ha már valaki mélyen alszik, akkor kevésbé rezisztens az élesebb hangokra....Sajnos ez nem így volt. Egyszóval nagyon nagy köszönet illeti szűkebb pátriárkámat, hogy elviselték olykor hangos, poros és ragacsos hobbimat. Remélem kárpótolni tudom őket azzal, hogy meseszép vizeket fogunk majd bejárni együtt az új vitorlásunkkal.

Alapanyagok:

Az építés során igyekeztem magam tartani ahhoz az elvhez, miszerint amennyire lehet minden porcikáját a hajónak saját magam készítem el. Ez egy-két kivétellel sikerült is. Természetesen az alapanyagokat azért be kellett szereznem, tehát a hajó teljes költségét főként az anyagárak adták, persze ha a munkadíjamat és a rezsit nem számolom. Így nagyjából 160.000.-Ft-ba fájt a történet, ami lehetett volna több és kevesebb is, de úgy gondolom ennyi pénzért olyan lett amilyet vártam.
A hajó vázát 6 és 8 mm-es meranti rétegelt lemez adta, melynek beszerzésekor nagyon mellé nyúltam. Itt inkább a drágább és minőségibb irányba kellet volna hajlanom. Ez a tanulópénz :-/ Kellett még némi faanyag ami leginkább gyalult fenyőléc volt. A ragasztáshoz és lamináláshoz SR-5550-es gyantarendszer használtam, szálerősítésnek pedig 200 g/m2-es üvegszövetet. A köteleket, csigákat, karabinereket, serkliket kénytelen voltam megvenni, különben még most is azokat barkácsolnám :)

Másik tézisem az volt, hogy csupán mindennapi barkácseszközök segítségével otthoni körülmények között lehet olyan hajót építeni, ami megállja a helyét a többi gyárilag készült vízi eszköz mellett. Néha olyannyira ragaszkodtam ehhez, hogy egy idő után minden otthoni kacatban potenciális hajóalkatrészt kezdtem keresni. Néhányat ténylegesen is felhasználtam miszerint: régi fa mászóka elemei, építkezésből megmaradt tetőléc, Ikeás tévészekrény polc, kiszuperált akkumulátor ólomlemezek, ruhafogas, ágykeret, stb.

Eszközök:

Szerszámok tekintetében sem voltam nagyon eleresztve, bár volt amit kimondottan a hajóépítés miatt szereztem be. Általános kéziszerszámokból a gyalut és a ráspolyt használtam a legtöbbet. A fogyó eszközök közül csiszolóvászonból és ecsetből ment el nagyon sok. Az utóbbi a műgyantázás miatt fogyott erősen. Szerszámgépeket szinte minden lépésnél használtam. A fúrógép, elektromos gyalu, dekopír fűrész, excenter csiszoló, sarokcsiszoló (flex) mind mind nagy segítség volt, de legtöbbet a kis multifunkciós rezgő csiszolót nyüstöltem.

Beszerzési források:

Itt igazából két fő helyet említenék meg, ahol mindig késéggel álltak a rendelkezésemre ha bármire szükségem volt, sőt jó párszor valóban használható tanácsokat adtak a vásárlás előtt.
Az egyik ilyen az Alvin-plast Kft. a másik pedig a Vizvonal Kft. 
A fa alapanyagokat egyszerű barkácsáruházakban vettem (Baumax, Praktiker) azért, mert a munkámból kifolyólag nem tudtam fatelepről fatelepre járni és órákat tölteni anyagok válogatásával. Tudom, hogy ez lett volna a tuti, de nekem a barkácsboltok estek útba munkából jövet-menet.

Támogatók:

Elsősorban a családom, aki nap mint nap tolerálta a projektet. Nagyon sokat segített a hajóépítők.hu közössége, akik önzetlenül láttak el szakmai tanáccsal bármit is kérdeztem és még akkor is segítettek, amikor szükségem volt hozzávalókra, de azt sehol nem tudtam beszerezni. 

Tervező:

Nem utolsó sorban köszönet illeti ezen hajótípus tervezőjét Radoslaw Werszko-t is, hiszen egy igazán nagyszerű és mutatós hajót szerkesztett. A tervrajz bárki számára elérhető és innen: www.dinghy.pl ingyen letölthető. Számos országban már sokan megépítették ezt a típust és most végre megszületett az első Magyarországi példány is :-) legalábbis én úgy tudom, hogy itthon ez az első.

Köszönet az olvasóknak is, remélem nem untattam őket a hülye hobbimmal és hasznos tapasztalatokat tudtam átadni azoknak akik belevágnak egy ehhez hasonló projektbe.

Így nincs más hátra csak megnézni, hogy úszik-e a vízen...







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése